Kiadó:
Esterházy
Magyarország
Alapítvány
Szerkesztő:
gyor_lukacs_10g
A II. világháború után egymást váltó kormányok csak lassan ismerték fel az európai együttműködés fontosságát. A 60-as évek csatlakozási kérelmeit Franciaország vétójával rendre megakadályozta, azonban a brit-ellenes szólamok legfőbb vezérének tartott De Gaulle visszavonulásával a legnagyobb akadály is elhárult a Közösségbe történő felvétel előtt.
A brit csatlakozási kérelem 1963 után 1967-ben is elbukott Charles de Gaulle francia elnök vétója miatt, aki így fejezte ki azon véleményét, hogy Nagy-Britannia történelmi különállása miatt sosem volt szerves része az európai projektnek. Az USA „trójai falovának” tartott britek csak hátráltatnák a szorosabb integrációt és a páneurópai politikát.
Másfél évtizeddel a csatlakozás után Margaret Thatcher 1988-ban brugge-i beszédében hitet tett a független nemzetállamok aktív együttműködésén alapuló Közössége mellett. Ez is jól mutatja, hogy Nagy-Britannia inkább a fék szerepét játszotta, akadályozva a mélyebb integrációt a Közösségben, melynek egyetlen vonzereje a hatalmas vámmentes piac volt.
Mindössze hatéves miniszterelnökségét számos siker jellemezte. Regnálása idején csatlakozott az eddig mereven elutasított Európai Monetáris Rendszerhez, bevezette az európai állampolgárságot. A konzervatív igényeket kielégítve viszont nem csatlakozott a Schengeni Megállapodáshoz, elkerülve a sokak szemében túlzó integrációt.
A Csalagút 1994-es átadásával megtörtént Nagy-Britannia fizikai összeköttetése a kontinenssel, az eszmei- és szellemi kötődésre viszont még várni kell.
Az Egyesült Királyság egyike azon EU-tagországoknak, amelyek 1999-ben nem vezették be az EU közös valutáját. A britek többsége kezdettől fogva szkeptikusan szemlélte az euró bevezetését, mert bevezetése nagymértékben befolyásolná politikai és gazdasági szuverenitásukat. A font sterling „elvesztése" igazi nemzeti traumát okozna számukra.