Tizennégy csapat az ESTÖRI- április 18-i döntőjén

Két napon át, február 20-án és 21-én rendezték meg a második ESTÖRI-Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjét Budapesten.

Tizennégy csapat az ESTÖRI- április 18-i döntőjén

Harminc háromfős középiskolai, kilencedikes és tizedik osztályos csapat mérhette össze tudását a második fordulóban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében.

A résztvevőket Dr. Monok István a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának főigazgatója, Dr. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke valamint Czigány Balázs, az Esterházy Magánalapítvány igazgatóhelyettese köszöntötte. A középdöntőben tizennégy vidéki, két határon túli, valamint hat budapesti középiskola összesen kilencven diákja vetélkedett, közülük tizennégy csapat jutott tovább az április 18-iki kismartoni döntőbe.

A verseny témája ebben a tanévben a Barokk ünnepek a 18. században – Vendégségben az Esterházyaknál.

A középdöntőbe bekerült csapatoknak megadott határidőre szakmai prezentációval és kreatív videóval kellett készülniük. A videómunkák az ESTÖRI Youtube csatornájára folyamatosan töltődnek

A továbbjutó csapatok:

Ráckevei Ady Endre Gimnázium (Cseperkáló Kamilla, Sánta István, Varga Marcell)

Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, Győr (Holpár Anna, Németh Orsolya, Südi Fanni)

Szigetszentmiklós Batthyány Kázmér Gimnázium (Dorogi Márk, Fehér Lili, Perák Dorottya)

Premonteri Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő (Czumbel Bence, Németh Kata, Wisznovszky Tamás)

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr – 10.A – 1. csapat (Fekete Tamara, Lehner Kata, Vincze Márk)

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr – 10.A – 2. csapat (Kálli Karolin, Lajkó Anna, Bella Karolina)

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium (Farkas Réka, Perlaki Anna, Szlávik Zsófia)

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium – 10.t – 1. csapat (Ivanovics Àdám, Kalotai Máté, Török Kevin)

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium – 10.t – 2. csapat (Juhász Johanna, Róna Balázs, Dufek Àdám)

Veres Pálné Gimnázium, Budapest, 10.A (Kovács Boglár, Kováts Petra, Liptai Zsófia)

Széchenyi István Gimnázium, Sopron, - 10.B – 1. csapat (Gáncs Adrienn, Salda Csilla, Tátrai Dóra)

Széchenyi István Gimnázium, Sopron, - 10.B – 2. csapat (Hegedűs Alexa, Győry Anna, Vigh Anna)

Sárospatak Àrpád vezér Gimnázium (Laczkó Borbála, Jákob Csaba, Varga Boglárka)

Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa – 10.D – (Dombi Bianka, Jakab Kira, Károlyi Anna Georgina)

A derecskei I. Rákóczi György Gimnázium Szakgimnázium és Kollégium (Szőke László, Kriszte Hunor, Vitányi László) teljesítményét a zsűri különdíjjal jutalmazta.