Sikeresen lezajlott a II. Esterházy Nyári Egyetem

Osztrák és magyar helyszíneken folytak a programok

Sikeresen lezajlott a II. Esterházy Nyári Egyetem

Július 1-6. között tartotta meg az Esterházy Magánalapítvány második nyári egyetemét, melyen az ESTÖRI Kreatív Történelmi Versenyen jól szereplő középiskolás csapatok vettek részt. A tárgyi ismeretet és „estöris élményt“ gazdagító programot az Esterházy család székhelyein: Kismartonban, Fraknóban, Sopronban és Bécsben tartották meg.

Az Esterházy Summer University a régió kultúrtörténetének ismertetéséről és a történelem élményszerű tanításáról szólt, - mondta Foki Tamás táborvezető pedagógus.

Mivel az idei Estöri verseny témája a „Barokk ünnepek a 18. században” volt, így Kismarton, Sopron, és Frankó mellett Bécset sem hagyhatták ki a tábor programjából. A fővárosban a Hofburgban az Ezüstkamrát és császári lakosztályokat tekinthették meg a diákok, - számolt be Kiss Erika, a tábor egyik szervezője, a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténész múzeológusa.

Az Esterházy Summer University ideje alatt a 16 éves diákok délelőttönként tematikus, ismeretátadó vezetéseket kaptak múzeumokban, és ehhez kapcsolódó forrásfeldolgozó órákon dolgozták fel a tapasztalataikat. A sűrű szakmai program mellett lehetőségük nyílt számos szabadidős tevékenységre is. Ilyen programok például a soproni és bécsi városnézés, szentmargitbányai vidámpark, valamint a schönbrunni állatkert is, illetve az esti beszélgetős, játékos programok a szálláson Sopronban.

A táborba öt magyarországi gimnázium diákjai érkeztek, de a táborozók csoportja kiegészült a Papageno és a Jeunesses Musicales Hungary szervezésében megrendezett Serkenj fel! elnevezésű online Kodály-vetélkedő győzteseivel is, akik jutalmul szintén a tábori részvétel lehetőségét nyerték.


Kapcsolat:

Web: www.estori.hu
Mail: info@estori.hu
Facebook: www.facebook.com/estoriverseny