Középdöntővel folytatódik a hatodik ESTÖRI

Huszonkét csapat készül prezentációkkal és videókkal a 2022. február 18-i immáron helyszínen megtartható megmérettetésre

Középdöntővel folytatódik a hatodik ESTÖRI

Egy teljes napon át február 18-án tízenegy vidéki (Békéscsaba, Nagyecsed, Szeged, Pilisvörösvár, Sárospatak, Sopron, Győr, Veszprém, Ráckeve), két határon túli (Marosvásárhely, Révkomárom,), valamint kilenc budapesti középiskola összesen 22, háromfős csapata – kilencedik és tizedik osztályos diákok – mérik össze tudásukat az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjében.

Idén az enyhébb járványügyi korlátozásoknak köszönhetően személyes jelenléttel tudjuk megtartani az eseményt. Az ítészek munkájának a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának előadója ad majd otthont, ahonnan az eseményt reggel 9:30 órától előreláthatóan délután kb. 16:30 óráig élő egyenesben közvetítjük az Esterházy Magyarország Alapítvány You Tube csatornáján. A látványos megmérettetésről előreláthatóan 10 csapat jut tovább a május végén szintén helyszínen megrendezésre kerülő és mindent eldöntő nagy fináléba.

Az idei téma: KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA – TÖRÖK – MAGYAR KÜZDELMEK ÉS EGYÜTTÉLÉS

a 16-17. századi három részre szakadt Magyarországon

Milyenek voltak egy ismert várkapitány mindennapjai? Hogyan, milyen körülmények között élt és öltözködött a 16. század embere? Miben öltött testet a török-magyar háborúskodás és hogyan hatott a kultúrára a 150 éves „együttélés”? Ezekre és sok más kérdésre kapunk majd izgalmas válaszokat a diákok kreatív munkáin keresztül.

A zsűri tagjai:

• Foki Tamás, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatgatóhelyettese és történelemtanára

• Keglevich Kristóf, történelem-kémia szakos tanár- Fazekas gimi

• dr. Kiss Erika, a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa, művészettörténész

• dr. Varga Kálmán, történész

• Pisák Andrea, történelem szakos tanár

• Menyhárt Sándor, iskolaigazgató, történelem-informatika szakos tanaár , Kőbányai Szent László Általános Iskola

• Bárány Krisztián, Filmever Stúdió, kreatív-szerkesztő, rendező, történész

és Az Uniomédia kommunikációs ügynökség kreatív csapata

(utóbbi kettő nem a helyszínről jelentkezik be)

A rendezvény moderátora: Krobák Edit

Czigány Balázs, az Esterházy Alapítványok igazgató helyettese is várakozással tekint a helyszíni eseményre: „Az a fontos, hogy az egészséges versenydrukk mellett, inkább jó hangulatú rendezvényt tartsunk és ha a diákok 15-20 év múlva visszagondolnak rá, az maradjon meg bennük, hogy milyen baromi jók voltak. Olyan történészeket, művészettörténészeket is bevittünk a zsűribe, akik nem tanítanak, hanem közintézményekben dolgoznak. A verseny lényege a kreativitás, a feladatok megoldása.

A verseny együttműködő partnere az MTA Könyvtár és Információs Központ

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS 9:30 órától
A teljes stream megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=z-Fxu_oN-e4