Könyvbemutató Fraknó várában

Családi könyvbemutató és rajzpályázat eredményhirdetése Fraknó várában

Könyvbemutató Fraknó várában

Az Esterházy Magyarország Alapítvány 2019. únius 5-én ünnepélyes keretek között tartjotta meg a Borostyán, az időkapus című családi könyv bemutatóját és az ESTÖRI JUNIOR - Alkotói Verseny díjkiosztóját.

A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényre meghívást kaptak a könyv elkészítésében közreműködők, a rajzpályázat díjazottjai és azok felkészítői, a sajtó munkatársai.

A szerzővel – Molnár Krisztina Ritával – és az illusztrátorral – Szalma Edittel Tóth Krisztina beszélgetett.

A rendezvényt barokk zenei műsor és gyerekeknek szóló múzeumpedagógiai foglalkozás, a felnőtteknek pedig tárlatvezetés egészítette ki.

A rendezvény folyamán lehetőség nyílt dedikálásra és könyvvásárlásra.

ELŐZMÉNY

A Borostyán, az időkapus című könyv az Esterházy család történetét dolgozza fel gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetes módon. A közös olvasás, felolvasás, és beszélgetés a könyv által felvetett komoly témákról tartalmas időtöltést jelenthet családok, vagy gyerekcsoportok számára.

A könyv szerzője Molnár Krisztina Rita, költő, gyermekkönyv szerző és múzeumpedagógus is egyben. 2018-ban kapta meg a Szépíró -díjat és olyan gyermekkönyvek szerzője, mint a Maléna kertje vagy a Mákszem és Gubó.

A családi könyv illusztrátora, Szalma Edit, 2011-ben az Év Illusztrátora címet kapta, ezenfelül számos szakmai elismerés birtokosa.

Az ESTÖRI JUNIOR – Kreatív Alkotói Pályázat második évadában a pályázók a készülő családi könyv megadott három fejezetéből választottak egyet és illusztrálták azt.

A június 5-i rendezvényen 2 kategóriában hirdettek győzteseket.