Eltemetik a vezekényi csata hőseit

A közreadott segítő anyagok orientáló céllal készültek az Estöri versenyzők számára. Nem szerkesztettük, nem designoltuk, inkább egyfajta adatválogatás. NE FELEJTSÉTEK! Országos hírértékű tudósítást/históriát várunk, amit majd a kalendáriumotokba beépítetek, de fontos lehet az olyan téma is,- a fentieken belül- amely egy-egy régió/város stb. történéséről tudósít. Első két anyagunkat Facebook zárt Versenycsoportban osztottuk meg. A többit honlapunkon külön cikkekben adjuk közre

4. rész

#orientáció –* Háborúskodások

Eltemetik a vezekényi csata hőseit

1652. augusztus 25-én, egy önmagában nem jelentős ütközetben, a vezekényi csatában négy Esterházy is holtan maradt a harctéren, köztük volt a család feje, néhai Esterházy Miklós nádor legidősebb fia, Esterházy László is. A négy Esterházy fiú temetése alkalmat adott a családi reprezentációra, annak kidomborítására, hogy a pogány török elleni harcban egyetlen főúri család sem hozott ekkora áldozatot. "Vörös posztóval földig béborított" társzekereken érkeztek a koporsók, amelyet Esterházy Pál naplója szerint mintegy 5 ezer lovas vitéz kísért. Őket fáklyás siratók követték, panaszos hangon énekelve. A koporsókat az Esterházy Miklós által emelt nagyszombati jezsuita templomban ravatalozták fel. Az oltár előtt pazar castrum doloris (szó szerint: a fájdalom vára) magasodott, ez fából és papírmaséból alkotott, díszletszerű építmény volt, oszlopokon nyugvó baldachin, a főúri temetések elmaradhatatlan kelléke.

A Castrum Doloris

A csanádi püspök latin, a pécsi püspök magyar nyelven magasztalta az Esterházy fiúk hősies önfeláldozását, majd a gyászzene búgó hangja mellett, sorra a családi kriptába eresztették a négy ónkoporsót.

Gróf Esterházy László

A dunáninneni terület vármegyéinek Pozsonytól Gömörig húzódó sávja különösen a tizenöt éves háború utáni képlékeny békeidőszakban volt gyakori összeütközések helyszíne. A kerületi főkapitányság székhelye1589-től Érsekújvár volt. Az érsekújvári főkapitányi tisztséget a 17. század közepén a kiterjedt felvidéki birtokokkal rendelkező gróf gímesi és gácsi Forgách Ádám (1601–1681) töltötte be. Az esztergomi szandzsák falvaiban rendszeresen portyázó, a végvárakra nem támadó, de a fogyó népességű falvakat fosztogató s onnan emberek százait, haszonállatok ezreit elhajtó törökökkel szemben a végvárak katonái próbáltak minél erélyesebben fellépni. Forgách Ádám 1652 augusztusában szembesült egy ilyen török támadással. A három-négyezer fős török sereget az esztergomi Musztafa bég vezette, akit a korabeli magyar feljegyzések rabló bégként is emlegettek. A vezekényi csata korabeli leírását a fiatal Esterházy Pál (1635–1713), a később hadvezérként, nádorként, költőként a család legsikeresebb tagja készítette két héttel a csata után IV. Ferdinánd király részére. A főkapitány felhívására a környező végvárakból többen is csatlakoztak a törökök ellen készülő sereghez. Köztük az éppen a Vág-parti Sempte várában tartózkodó Esterházy László gróf (1626–1652), Esterházy Miklós nádor halála után a család feje, soproni főispán és pápai kapitány, aki mintegy százfős udvari katonaságával csatlakozott az érsekújváriakhoz, hogy megpróbálják a foglyokat kiszabadítani. A Zsitva jobb partján fekvő Taszár községben a foglyokat, a rablott holmit rendező török sereg már éppen visszatérni készült Esztergomba, amikor 1652. augusztus 25-én a közeli Nagyvezekény határában Forgách Ádám az esztergomi felé vezető úton sorakoztatta fel a létszámában a török seregnek csak harmadát kitevő magyar-német csapatait. Forgách jelentése szerint saját seregét 900 főre taksálta: „600 magyarral és német lovassal, 150 muskétással és ugyanannyi hajdúval innen elindultam, hogy a szegény lelkeket [foglyokat] megmentsem és a földet megvédjem ezek ellenében.”

László mellett gróf Pálffy Miklós és Koháry István vezetésével a szécsényi végvár alakulata is csatlakozott a büntető magyar katonai akcióhoz. A csata két részletben, 1652. augusztus 26-án a naplemente előtti órákban, illetve másnap, augusztus 27-én délelőtt zajlott le. Esterházy Pál szemtanúk elmondása alapján készített visszaemlékezésében azt írta, hogy a Forgách Ádám által felállított szekérsánc sikeresen védekezett a török túlerővel szemben. A csata első napján és a másnapi folytatás kezdetén a magyar lovasság megfutamította a foglyokat a Zsitva jobb partján hagyó oszmánokat. A sánc két oldalán harcoló két-két Esterházy helyzete azonban egyre nehezebbé s végül a többszörös létszámfölényben lévő törökökkel szemben tarthatatlanná vált. „Majd kétezerig való török” támadt a fényes ruhájával a csatatéren is kitűnő Esterházy Lászlóra, akit a felázott talajon húsz lovasával együtt a területen átfolyó sáros patak partjára szorítottak, s aki lováról leesve, hősies küzdelemben halt meg. Hasonló sors érte a László oldalán harcoló, a szekérvár védelmét nélkülöző Esterházy bárót, a szintén 26 éves, cseszneki ágból származó Esterházy Tamás lévai kapitányt, akit egy török golyó ölt meg. A másik két Esterházy a menekülő törököket vette üldözőbe. A visszaforduló, illetve a dombok és a patak túlpartjáról rájuk támadó törökök körbezárták őket, ahol sorsuk rövid, hősies kézitusa után beteljesedett. Esterházy Lászlón kívül a csata elülte után holtan és ruhájától megfosztva találtak rá a másik két Esterházyra. A 24 éves Esterházy Gáspárt egy török lándzsa sebezte halálra, a zólyomi ágából származó Esterházy Ferencnek, Balassagyarmat kapitányának pedig trófeaként a fejét is magával vitte a török.

A temetési menet 1652. november 25-én