Döntő fordulójához érkezett a VII. Estöri – Kreatív Történelmi Verseny
Modern vetélkedő egy európai dinasztia főúri rezidenciáján Kismartonban
Döntő fordulójához érkezett az Estöri – Kreatív Történelmi Verseny. Az Esterházy Magyarország Alapítvány szervezésében zajló vetélkedő döntőjébe 12 csapat jutott, akik május 25-én 10 - 16 óra között mérik össze tudásukat a kismartoni Esterházy kastély Haydn Termében.
Míg a korábbi években a régmúlt évszázadok rejtelmeibe ásták bele magukat a diákok, idén már a jelenkor történelmét kutatják. Az idei verseny középpontjába az Európai Unió létrejöttének története, meghatározó kulturális gyökerei és napjainkban betöltött szerepe került, 1957-től Magyarország uniós csatlakozásáig.
A kezdeti több mint 100 indulóból az idei döntő mezőnyébe négy fővárosi, hat vidéki és két határon túli csapat jutott be. A döntő során az előzetesen elkészített Instagram oldalukkal, valamint a személyes részvételt kívánó feladatok révén adnak számot felkészültésgükről a diákok. A korábbi évek tapasztalatai alapján az idén is izgalmas küzdelemre és kreatív megoldásokra számítunk. Ha szeretnétek követni a döntőt, Facebook-oldalunkkon keresztül megtehetitek majd.
Bár a 7 nem kerek, ünneplésre külön okot adó szám, de így is büszkén osztjuk meg veletek, hogy 2016-os indulásunk óta az Estöri több mint 3000 diák és 300 tanár bevonásával a Kárpát–medence egyik legkreatívabb töriversenyévé vált. Az eddigi 7 évad során több mint 100 magyarországi és határontúli középiskolából jelentkeztek csapatok, egy iskolából gyakran több nevezés is érkezett. Vannak elkötelzett és lelkes iskolák, amelyek minden évben indítanak csapatot vagy csapatokat. Az Estöri már kezdetektől fogva meg tudta szólítani a környező ország magyarlakta településeinek gimnáziumait is, Dél-Burgenlandtól a Felvidéken és Vajdaságon át egész Beregszászig és Erdélyig. Nem vol ez másként az idén sem, a döntőben egy révkomáromi és egy marosvásárhelyi csapatot is köszönthetünk.
A visszaszámlálás elindult! Csütörtökön megmérkőznek egymással idei döntőseink. Nincs már hátra, mint felkészülni a szurkolásra. És hogy kiknek drukkolhattok az idén?
Deák Téri Evangélikus Gimnázium 10a csapat, Budapest- csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/bpest_deak_10a_2023/
Selye János Gimnázium 9_10vegyes csapat, Révkomárom csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/revkomarom_selye_9_10_vegyes/
Pannonhalmi Bencés Gimnázium csapata, Pannonhalma csapatinsta oldal: https://www.instagram.com/pannonhalma_bences_10_2023/
Bolyai Farkas Líceum csapata, Marosvásárhely csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/marosvhely_bolyai_10_2023/
Révai Miklós Gimnázium 10c1 csapata, Győr, csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/gyor_revai_10c1_2023/
Batthyány Lajos Gimnázium 10f csapata, Nagykanizsa, csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/nagykanizsa_batthyany_10f_2023/
Újpesti Babits Mihály Gimnázium 10_1 csapata, Budapest, csapatinsta oldal
https://www.instagram.com/bpest_babits_10_1_2023/
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 10b1 csapata, Békéscsaba, csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/bekescsaba_andrassy_10b1_2023/
Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium 10g csapata, Győr, csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/gyor_lukacs_10g_2023/
Budapest, X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium 9_2 csapata, Budapest, csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/bpest_zrinyi_9_2_2023/
Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium 10c1 csapata, Pilisvörösvár, csapatinsta oldal: https://www.instagram.com/pilisv_friedrich_10c1_2023/
Újpesti Babits Mihály Gimnázium 10_2 csapata, Budapest, csapatinsta oldal:
https://www.instagram.com/bpest_babits_10_2_2023/
Az Estöri népszerűségét és sikerességét az is elősegíti, hogy az általunk támogatott pedagógiai módszertan nemcsak az adott témák mélyebb megismerésére ösztönzi a diákokat, de fejleszti és erősíti azokat a kompetenciáikat is, amelyekkel képesek lesznek a jövő kihívásaira új és kreatív válaszokat adni. Ilyen a kreativitás, a kritikai látásmód, a csoportban való együttműködés képessége, illetve a kíváncsiságtól vezérelt, önálló kutatásra való képesség. Ebben a munkában a Kiemelt Tehetségponttá válás segített minket. Kreatív látásmódunk kommunikációjával pedig számos hazai és nemzetközi díjat nyertünk rangos PR versenyeken, mint például CMA és Prizma Kreatív, SABRE, IPRA, European Excellence, PR Excellence Hungary.
Kövessétek a döntőt élőben az Alapítvány You Tube csatornáján ITT>>, és biztassátok kommentben iskolátok diákjait vagy kedvenc csapataitokat!
Hajrá diákok! Hajrá Estöri!
A rendezvényt dr. Nagy Andor, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitja meg. Az eseményen részt vesz többek között dr. Ottrubay István az idén 30 éves Esterházy Privatstiftung igazgatója és az Oktatási hivatal képviselői.
Fellépnek a Hunyadi János Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárjai, Haydn, Farkas Ferenc, Telemann műveivel, zongorán és fuvolán, fagotton.
Alkalomhoz illően elhangzik majd az Örömóda német és magyar nyelven is.
A rendezvény sajtónyilvános.
tovább az eseményhez: https://fb.me/e/1nv7p4Wps