Borostyán, az időkapus – Könyvbemutató

ESTÖRI JUNIOR díjátadót tartottak Fraknó várában

Borostyán, az időkapus – Könyvbemutató

Fraknóban, az Esterházyak meseszép várában, szerdán bemutatták az Esterházy Magyarország Alapítvány és a Móra Kiadó közös kiadásában a 90. Ünnepi Könyvhétre megjelenő, Borostyán, az időkapus című családi mesekönyvet és kihirdették az ESTÖRI Junior Alkotói Verseny eredményét. Molnár Krisztina Rita és Szalma Edit mesekönyve – mellyel az Alapítvány a szülőkön keresztül a legifjabb korosztályt is szeretné megszólítani – Fraknó várának és egykori urának, I. Esterházy Pál herceg életének egy-egy mozzanatán keresztül mesél a korabeli szokásokról. A másodszorra, a 8-12 éves korosztály számára meghirdetett ESTÖRI -JUNIOR Kratív Alkotói Pályázat témája pedig nem más volt, mint a könyv történeteinek illusztrálása. 

Sebestyén Gabriella, az Esterházy Magyarország Alapítvány részéről köszöntötte a vendégeket és ismertette a könyv megszületésének ötletét. Az négyszáz éves múltra visszatekintő Esterházy család Fraknóban található vára a kulturális örökség része, ritkaságszámba megy, hogy sértetlenül úszta meg a történelem viharos időszakait, kezdve a törökök uralomtól a második világháborún keresztül a szovjet megszállás időszakát is, és maradt fenn az utókorra. A vár látogatóinak jelentős hányadát magyar nyelvű vendégek teszik ki, sok család illetve iskolai csoportok. A három éve elindított ESTÖRI Kreatív Történelmi Versenyhez kapcsolódóan tematikus vezetéseket és múzeumpedagógiai programokat kínálnak a 14-16 éves korosztály számára is.  

A családi mesekönyvet 8 éves kortól ajánlja a kiadó önálló olvasásra, de a szülőkön keresztül a legfiatalabbakhoz is közel hozhatja a kor, a vár, a mesébe illő feljegyzéseket (Mars Hungaricus) író várúr, I. Esterházy Pál és a család történetét, gyerekeknek és felnőttnek egyaránt az együtt olvasás, a felfedezés és a beszélgetés örömét is magában rejtve.

A könyv megírására az ezen a területen nagy tapasztalattal rendelkező Molnár Krisztina Ritát kérte fel az Alapítvány, aki a szentendrei Skanzenről (Mákszem és Gubó) és Lillafüredről (A víz ösvénye) is írt már.

 „Amikor először bámészkodtam a hűvös boltív alatt, fogalmam sem volt róla, hogy a griff kapujában ácsorgok. Csak csodáltam a Rozália-hegy magaslatán évszázadok óta épségben álló várat, a Neptun-kút csobogását, a várfalak fölött magasodó Öregtornyot, a délszaki tájakra illő, fácskává nőtt leandereket. És megrökönyödtem a kapubolt ívéről láncokon lógó krokodil láttán. Hogy kerül egy nílusi krokodil egy barokk korabeli várba? Aztán lassacskán, ahogy egyre mélyebbre jutottam az Esterházy család kalandos történetének megismerésében, egyre kevésbé csodálkoztam.„ – írja az írónő a mesekönyv bevezetőjében.

A mese egyik szereplője a láncon lógó, a mondák szerint a várat 300 éve őrző krokodil, aki Borostyán névre hallgat és csak a kiválasztottakkal beszélget, így a történet főszereplőjével, a nyolc éves Dórival. Borostyán avatja be az olvasót a vár egykori urának, Esterházy Pálnak és rajta keresztül a nagymúltú családnak a történetébe, kalandjaiba és szokásaiba.

 

A könyv bemutatóján Tóth Krisztina beszélgetett a Szépíró-díjas szerző Molnár Krisztina Ritával valamint, a könyv illusztrátorával, a 2011-es Év Illusztrátora díjazottjával, Szalma Edittel a múlt titkairól, arról, hogy „miért voltak olyan szép kékek a török tábor sátrai, mi dolga Mihály arkangyalnak Fraknóban, és hány tesója van egy frissen kikelt krokodilnak. Sőt, az is kiderült, mi az a márc vagy a szövétnek, és hogy ez az egész, amit kultúrtörténetnek nevezünk, milyen lebilincselően izgalmas dolog”

A könyvbemutatóval egyidőben adták át az ESTÖRI-JUNIOR, a 8-12 éves korosztály számára másodszorra meghirdetett alkotói verseny győzteseinek járó jutalmakat, és megnyitották a győztes pályaművekből a várban megtekinthető kiállítást. Az idei verseny témája a meseillusztráció volt, a gyerekek a Borostyán, az időkapus című családi mesekönyv három kiválasztott fejezetét, a Borostyán, a Vánkosfánk és a Sátor és pajzs című történeteket illusztrálhatták

Összesen 250 pályázat érkezett be, magyarországi, erdélyi és felvidéki iskolákból. Az alkotásokat az Esterházy Marcell médiaművészből, Erdeiné Krobák Edit, rajz és vizuális kultúra pedagógusból, valamint Lonovics Zoltán, a Móra Kiadó művészeti vezetőjéből álló zsűri értékelte.  

A zsűri külön jutalmazta az alsó és felső tagozatos diákokat.  

Díjazottak a 8-10 éves korosztályban: 

1. Kerekes Kata, a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 4. osztályos tanulója, Dorka és Borostyán című illusztráció, felkészítő tanár, Vercse Adél – 30 ezer forintos ajándékutalvány és egy mesekönyv,

2. Varga Napsugár, a Mezőlaki Arany János Általános Iskola 3. osztályos tanulója, Sátorváros című illusztráció, felkészítő tanár, Kristály Mária – 10 ezer forintos ajándékutalvány,

3. Máté Csenge, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 4. osztályos tanulója, A kövek hangja című illusztráció, felkészítő tanár, Ábrámovics Antal – 5 ezer forintos ajándékutalvány és egy mesekönyv.

Fraknó várának különdíját Holka Arnold, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola tanulója, A vezekényi csata című képe kapta, felkészítő tanára Fodor Mária. 

Díjazottak a 10-12 éves korosztályban: 

1. Tanai Kitti, a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és AMI 6. osztályos tanulója, Dorka és a kerek képű lovas című illusztráció, felkészítő tanár Vörös Lívia, 30 ezer forintos ajándékutalvány és egy mesekönyv,

2. Matyasovszki Lilly Hanna, a budapesti Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 5. osztályos tanulója, Entrée című illusztráció, felkészítő tanár, Csikai Andrea – 10 ezer forintos ajándékutalvány,

3. Katona Tímea, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola – Akkreditált Kiváló Tehetségpont 6. osztályos tanulója, Borostyán című illusztráció, felkészítő tanár, Fodor Mária – 5 ezer forintos ajándékutalvány és egy mesekönyv.

Különdíjasok a felsősők kategóriájában Szalma Edit sorszámozott, aláírt digitális nyomatát illetve könyvcsomagot kaptak ajándékba: 

- Meszlényi Melitta, a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 5. osztályos tanulója, Vendégségben című illusztráció, felkészítő tanár Vercse Adél,

- Urbánek Petra, a komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda Szentpéter 6. osztályos tanulója, Mit láthatott Borostyán? című illusztráció, felkészítő tanár Pócsa Ágnes,

- Sütő Virág, a budapesti Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 6. osztályos tanulója, Találkozás a naplementében című illusztráció, felkészítő tanár Varró Mária.

A könyvet kiadó és az ESTÖRI Junior versenyt szervező Esterházy Magyarország Alapítvány célja, hogy a gyerekek a történeteken keresztül bepillantást nyerjenek az Esterházy család életébe, évszázados történetébe. Korosztályuknak megfelelően új ismereteket szerezhessenek a 17. században élt emberek életmódjáról, ünnepekről, művészetről, viseletről. A szervezők a történetek élményszerű, kreatív vizuális megjelenítésére szeretnék inspirálni a diákokat. 

További információ: 

www.estori.hu

info@estorijunior.hu

fb.com/estoriverseny