A középdöntő finisébe érkezett 90 versenyző
Ezen a héten tartják illusztris vendégek és neves szakmai zsűri előtt az ESTÖRI középdöntőjét
Két napon át, február 20-án és 21-én rendezik meg a második ESTÖRI Kreatív Történelmi verseny középdöntőjét Budapesten. Harminc középiskolai, kilencedikes és tizedik osztályos csapat mérheti össze tudását a második fordulóban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében. Február 21-én előreláthatóan 17.00 órakor Live Stream segítségével jelentik be a döntős csapatok névsorát. Elindult az ESTÖRI Junior -- Kreatív Alkotói Verseny is, ahol március 1-ig várják az általános iskolások jelentkezését.
Tizennégy vidéki, két határon túli, valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, három fős csapatának – kilencedik és tizedik osztályos diákok – vetélkedésével folytatódik februárban az ausztriai székhelyű Esterházy Magánalapítvány szervezésében idén másodszorra kiírt országos kreatív történelmi verseny.
A vetélkedés témája ebben a tanévben a Barokk ünnepek a 18. században – Vendégségben az Esterházyaknál.
A verseny struktúrája hasonló a tavalyihoz, a jelentkezők az első fordulóban egy időzáras online kvíz feladatsort oldottak meg, Instagram-os csapatképet készítettek és illusztrált esszét írtak.
A középdöntőbe bekerült csapatoknak megadott határidőre szakmai prezentációval és kreatív videóval kell készülniük, amit aztán a versenyen mutatnak be. A videómunkák az ESTÖRI Youtube csatornáján lesznek megtekinthetők a #ESTÖRI valamint a csapatok nevét tartalmazó #-gel.
A középdöntő zsűritagjai
- Bárány Krisztián, történész, filmrendező,
- Dr. Kiss Erika, Magyar Nemzeti Múzeum, művészettörténész, szakmuzeológus
- Foki Tamás, Fazekas Gimnázium, történelem szakos igazgatóhelyettes/ Keglevich Kristóf, Fazekas Gimnázium, történelem szakos tanár
- Pisák Andrea, történelem és földrajz szakos tanár,
- Sebestyén Gabriella, az Esterházy Magánalapítvány munkatársa, történelem szakos tanár
- Dr. Varga Kálmán, történész, muzeológus
A sajtónyilvános középdöntő mindkét nap 10 órakor kezdődik és előreláthatólag 17 óráig tart.
A második nap estéjén a versenybizottság A Facebook-on Live Stream segítségével hirdeti ki az április 18-i döntőbe továbbjutó csapatokat. A döntőt a kismartoni Esterházy-kastély Haydn Termében rendezik